Augusztus 19-én a felsőtárkányi Művelődési Ház adott otthont a Gondosóra Info országjárás egyik állomásának, amely különleges módon a település államalapítási ünnepségét előzte meg.
Az eseményen jelen volt és köszöntötte az egybegyűlteket Felsőtárkány polgármestere, aki kiemelte a program fontosságát a helyi közösség számára. Ezúton is köszönjük a polgármester támogatását, amely nagyban hozzájárul a regisztrációk ösztönzéséhez, az eszközök aktiválásához és a Gondosóra program népszerűsítéséhez.
Az est első részében dr. Wappler Ádám, a Gondosóra program marketing- és kommunikációs vezetőhelyettese mutatta be a szolgáltatás célját, működését és előnyeit, hangsúlyozva, hogy a Gondosóra az idősek mindennapi biztonságát és nyugalmát szolgálja. Az előadást egy meglepetésvendég zenés fellépése tette még emlékezetesebbé, majd kötetlen beszélgetésre és vendéglátásra került sor. A résztvevők frissítő italok és aprósütemények mellett kérdezhettek a program képviselőitől, így közösségi élménnyé formálódott az este. A rendezvény méltó felvezetése volt a nemzeti ünnepnek, és egyben jó alkalmat adott arra, hogy a helyiek közelebbről is megismerkedjenek a Gondosóra nyújtotta lehetőségekkel.