Mi az a Gondosóra program?
A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett alanyi jogon hozzáférhető jóléti szolgáltatás, amelynek célja, hogy az idősek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat.
A Gondosóra program, egy 0–24 órás Diszpécserszolgálat és a kontaktszemélyek (családtag, szomszéd, vagy barát, vagy akár opcionálisan szociális gondozó) bevonásával működő, Európában egyedülálló program. Mérföldkőnek és jelentős támogatásnak számít az idősgondozás területén: nagy segítséget jelent nemcsak azoknak, akik használják az eszközt, hanem biztonságot és megnyugvást nyújt a felhasználó családjának, szeretteinek, hozzátartozóinak is, tudva, hogy a segítség és a biztonság egy gombnyomásra elérhető.
A Gondosóra programban megvalósuló szolgáltatás és a jelzőeszköz INGYENES, Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában.
Ugye Ön is biztonságban szeretné tudni idős szeretteit?
Kinek segít a program?
Ugye Ön is azt szeretné, ha 65 évnél idősebb szeretteiről akár földrajzilag távolról is gondoskodhatna?
A Gondosóra program lehetővé teszi a 65 év feletti, saját otthonában élő, magyar állampolgárok biztonságát és szeretteinkről való gondoskodást a közvetlen környezet – szükség esetén a formális szociális ellátórendszer – bevonásával, hozzájárulva a készenléti szervek tehermentesítéséhez is.
A szolgáltatással segítjük a generációk közötti szakadékok áthidalását, a törődésen keresztül a mélyebb emberi kapcsolatok kialakítását.
Az elmúlt évszázadokban a családok életében magától értetődő volt a fizikai közelség, a több generáció együttélése. A közös, nagyobb háztartások egyfajta biztonságot nyújtottak, hiszen a családtagok egyszerűen és gyorsan tudtak gondoskodni egymásról. Az idők során ez megváltozott, szétszóródtak a családok, ezáltal nehezebbé vált a távol élő idős hozzátartozókról, ismerősökről való gondoskodás. Az ő támogatásuk fontos és felelősségteljes feladat, amelyet hozzá kell igazítani a megváltozott körülményekhez és a technológia fejlődéséhez.
A Gondosórával a magyar kormány olyan digitális megoldást nyújt a családoknak, közösségeknek, amelynek segítségével a gondoskodás, törődés úgy is megvalósulhat, ha a családtagok, ismerősök fizikálisan épp távol vannak egymástól.
A program kizárólag magyar nyelven vehető igénybe, a regisztráció, a szolgáltatás és a diszpécserek segítségnyújtása is magyar nyelven történik.
A program céljai
Ugye Ön is azt szeretné, ha idős szerettei a saját otthonukban, megszokott környezetükben élhetnének minél hosszabb ideig?
A program elsődleges célja az otthoni és önálló életvitel meghosszabbítása.
Ám sokszor az önellátás mellett is szükség lehet külső segítségre. A Gondosóra program segít abban, hogy az idős emberek szükség esetén egyszerűen elérjék azt a személyt, aki gyorsan, valódi segítséget tud nyújtani nekik.
Az első számú kontaktszemélyek – a segítő családtagok, rokonok, ismerősök, szomszédok – önzetlen és felelősségteljes tevékenységet végeznek, hiszen általuk és a programnak köszönhetően a biztonságérzet, az éjjel-nappali figyelem biztosítása és a segítségnyújtás bentlakásos ellátás igénybevétele nélkül is megvalósul.
Hogyan működik a program?
Biztonságra hangolva!
A Gondosóra program egy országos jelzőrendszerre épül, amelyhez egy országos lefedettségű távfelügyeleti és diszpécserszolgáltatás kapcsolódik. Feladata, hogy a saját otthonukban élő idős emberek egy egyszerű jelzőeszköz segítségével kapcsolatba léphessenek a Diszpécserközponttal, ahol szakképzett munkatársak próbálnak segíteni a felmerülő problémákban. Amennyiben a diszpécserek – lehetőség szerint a Gondosórán keresztül jelzést leadó ügyféllel egyetértésben – úgy ítélik meg, hogy a helyzet megoldása a kontaktszemély beavatkozását igényli, úgy a korábbiakban már megadott elérhetőségeken a diszpécser felveszi vele a kapcsolatot, aki ezután közvetlen és gyors támogatást, illetve megoldást nyújthat a problémára.
A segítségnyújtás az alábbiak szerint történik:
- Segítségkérés esetén a Felhasználó hosszan megnyomja a készülékén található főgombot.
- Az eszköz jelzést küld a Diszpécserközpont felé.
- A Diszpécserközpont felveszi a kapcsolatot a Felhasználóval, értékeli a helyzetet.
- A diszpécser megpróbál saját hatáskörben a segítségére lenni a Felhasználónak és megoldani a problémát.
- Amennyiben a diszpécser szakmai mérlegelése alapján külső segítségre van szükség, értesítheti a megadott kontaktszemélyt, vagy felveszi a kapcsolatot a helyi illetékes intézményekkel, indokolt esetben a sürgősségi segélyhívót tárcsázza. A megadott kontaktszemélyt minden esetben értesíti a segélyhívás megtörténtjéről.
A jelzőeszköz karon hordva vagy nyakba akasztva mindig elérhető, így a felhasználója minden körülmény között képes segítséget kérni.
A segítségnyújtás több szinten valósul meg:
- Olyan esetekben, amikor sürgős, személyes beavatkozás nem szükséges, elsődlegesen a képzett diszpécserek próbálnak segíteni a jelzőeszközön keresztül a felmerülő problémák megoldásában.
- Olyan esetekben, amikor szükséges a személyes beavatkozás (pszichés, mentális probléma, segítségkérés ügyintézéshez, higiéniás szükséglet, fizikai segítségnyújtás kérése stb.) a diszpécser értesíti a megadott kontaktszemélyt.
- Olyan esetekben, amikor sürgős beavatkozás szükséges (elesés, baleset, rosszullét), a diszpécser – a kontaktszemély értesítése mellett – közvetlenül intézkedhet, akár a sürgősségi segélyszolgálat bevonásával.
Nem kell mást tenni, mint viselni a díjmentes jelzőeszközt.
A szolgáltatásról
A Gondosóra szolgáltatást a program jelenlegi fázisában a magyar tulajdonosi hátterű 4iG Nyrt., a hazai infokommunikációs szektor egyik meghatározó vállalatcsoportja biztosítja. A 4iG több mint 25 éve van jelen az iparági és iparágfüggetlen innovatív technológiák területén, a cégcsoport az ICT piac változásainak és igényeinek megfelelve folyamatosan bővíti szolgáltatásait és portfólióját. A 4iG széles spektrumú megoldásszállítóként Magyarország piacvezető informatikai rendszerintegrátor vállalata, amely a jelzőeszközöket szállítja és a diszpécser szolgáltatást biztosítja a Gondosóra szolgáltatásait felhasználók részére.
Mire használható a jelzőeszköz?
A jelzőeszközről segítségkérést küldhetünk a Diszpécserközpontnak. Minden jelzésre szakképzett diszpécser reagál, a megfelelő intézkedések folyamata pontosan szabályozott.
Az eszköz kétirányú kommunikációra alkalmas. A zárt rendszeren belül a készülékről csak a Diszpécserközpontba lehet jelzést indítani – az egyedüli, főgomb hosszú megnyomásával – és a Gondosóra használóját is csak a diszpécserek tudják visszahívni.
A jelzőeszköz víz- és ütésálló, erősebb ütést vagy esést érzékelve automatikusan jelzést ad a Diszpécserszolgálatnak.
A készülék a saját állapotáról (pl. töltöttség) automatikus jelzést küld.
Mire nem használható a jelzőeszköz?
Vészhelyzetben továbbra is a 112-t szükséges hívni, a készülék nem riaszt közvetlenül orvost, hatóságot, nem sürgősségi segélyhívó. Indokolt esetben azonban a Diszpécserközpont ebben segíthet.
Egészségügyi szakellátás, telemedicina, távdiagnosztika vagy specifikus egészségügyi probléma megoldása nem része a programnak.
Egyéb kimenő hívás indítására vagy külső hívás fogadására az eszköz nem alkalmas.
A készülék első bekapcsolása és kapcsolatfelvétel a Diszpécserközponttal
Ha átvette a futártól a jelzőkészülékét, kérjük, kezdje meg annak feltöltését a dobozban található töltővel. Ezután nincs más dolga, mint megvárni, hogy a Gondosóra feltöltődjön – ekkor a piros LED már nem villog, hanem folyamatosan világít –, majd a szintén a dobozban található karpántba helyezze bele a jelzőeszközt, és így tegye fel a csuklójára vagy akassza a nyakába nyakpánttal.
Annak érdekében, hogy Ön is és a szolgáltató is megbizonyosodjon róla, hogy működik a jelzőeszköz, első alkalommal végezzen el egy teszthívást. Ezt kezdeményezheti a Diszpécserközpont vagy Ön. Amennyiben a Diszpécserközpont indítja a teszthívást, akkor egy dallamot fog hallani, majd a készülék a hívást automatikusan felveszi és kihangosítja. Ha szeretné Ön indítani a teszthívást, akkor egyszerűen nyomja meg a főgombot a Gondosóráján. Ekkor megtapasztalhatja, hogy hogyan is működik a főgomb és hogy milyen, amikor rövid időn belül visszahívja a diszpécser. Ez a teszthívás lehetőséget ad arra, hogy további kontaktszemélyeket adjon meg és a diszpécser segítsen még jobban megérteni a jelzőeszköz működését. A beszélgetés során felteheti további kérdéseit a Gondosórával vagy a szolgáltatással kapcsolatban. Ezután magabiztosan tudja már használni a készüléket szükség esetén.
Ön is nyugodtabban élné mindennapjait annak tudatában, hogy idős szerettei probléma esetén segítséget kaphatnak, hiszen az állam egy modern, egyszerűen használható, ingyenes eszközt bocsát a rendelkezésükre ehhez.
Kontaktszemélyek
A Gondosóra program a 0-24 órában elérhető Diszpécserszolgálat mellett a kontaktszemélyeken keresztül nyújt segítséget. A kontaktszemélyek azok a Felhasználó által megadott személyek (családtag, hozzátartozó, gondozó), akiket szükség esetén a diszpécser gyorsan értesíteni és mozgósítani tud a segítségnyújtásra és a felmerülő probléma megoldására. Az a legszerencsésebb, ha az első helyen megadott kontaktszemélynek van kulcsa a Gondosórát viselő lakásához, és lehetőség szerint a közelben lakik, valamint bizalmi kapcsolatot ápolnak egymással.
A kontaktszemély(ek) megadása nem kötelező, de ajánlott.
A regisztráció keretében csupán egy kontaktszemély megadására van lehetőség. Azért fontos, hogy minden Gondosóra Felhasználónak legyen legalább egy megadott kontaktszemélye, mert előfordulhat olyan helyzet, amikor a diszpécsereink nem tudnak segítséget nyújtani (pl. személyes jelenlétre van szükség, mert elesett az ügyfél az udvaron; közművekkel kapcsolatos ügyintézésre van szükség; elfogyott a tűzifa és a kihűlés veszélye fenyeget), ilyenkor olyan személy bevonására van szükség, aki könnyen és gyorsan elérhető és mozgósítható.
Másodlagos, harmadlagos kontaktszemély megadására akkor van lehetőség, amikor a Felhasználó már kézhez kapta a Gondosóráját és elindítja az első teszthívást. Ekkor a diszpécserrel folytatott beszélgetés alkalmával kérheti a kontaktszemély adatainak módosítását, és megadhat újabb kontaktszemélyeket is. Itt már olyan személyt is meg lehet jelölni, aki esetleg fizikailag távolabb él a Felhasználótól, de onnan is a segítségére tud lenni idős hozzátartozójának.
Fontos, hogy minden kontaktszemély tudjon róla, hogy a nap bármely szakában kereshetik a Gondosóra Diszpécserközpontjától, ha a hozzátartozó jelzést adott le és a diszpécserek, illetve a Felhasználó úgy ítélik meg, hogy a kontaktszemélyre van szükség a helyzet megoldásához.
Ez a hívás minden esetben a következő számról fog érkezni: 06-1 880-6832. Kérjük, minden kontaktszemély mentse el a telefonjába ezt a telefonszámot!
Mi szükséges a programhoz való csatlakozáshoz?
A programba alanyi jogon, díjmentesen jelentkezhet minden otthonában élő, 65. életévét betöltött személy. A programba a regisztrációs gomb alatti űrlap kitöltésével tud jelentkezni, az eszközök kézbesítése az űrlap feldolgozását követően folyamatosan történik.
A regisztrációs űrlap kitöltését elvégezheti a szolgáltatás igénybevételére jogosult személy (65. életévét betöltött magyar állampolgár) és az igénybevételre jogosult személy megbízásából bárki.
A készülék használatba vételéhez javasolt olyan segítő családtag vagy ismerős regisztrálása, akiket az esetleges riasztás során a Diszpécserközpont értesíteni tud.
A regisztrációt követően a megadott adatokat a személyi- és lakcímnyilvántartóban lévő adatokkal egyeztetjük. Amennyiben eltérés mutatkozik, munkatársunk felveszi a kapcsolatot a regisztrálóval az adatok pontosítása érdekében. A sikeres regisztráció feltétele az adatok megegyezése, amelynek megléte esetén az adatok átkerülnek a Szolgáltatóhoz. Ezt követően három hónapon belül kerül sor a kézbesítésre, amelyről a kiszállítás előtt a futárszolgálat fog értesítést küldeni.
A készülék rendszeres töltésén és viselésén kívül a továbbiakban semmi másra nincs szükség, hogy a program aktív tagja maradjon.