Nógrád és Csongrád-Csanád vármegyében is elindult a Gondosóra program legújabb szakasza, amelynek keretében azon 80 év felettiek, akik még nem regisztráltak a programba,
előzetes igénylés nélkül kézhez kapják az ingyenesen biztosított jelzőkészüléket. A vármegyék székhelyein dr. Juhász Roland, a Gondosóra program vezetője tartott sajtótájékoztatót a vármegyei főispánokkal együtt. A Gondosóra közvetlen kiküldésének célja, hogy a lehető legegyszerűbben elérhetővé váljon a legidősebb korosztály számára a szolgáltatás.
Dr. Juhász Roland, a Gondosóra program vezetője a sajtótájékoztatókon elmondta: a magyar kormány által elindított Gondosóra Magyarország első számú jelzőkészülékes szolgáltatása, amelyre már több mint 750 ezren regisztráltak. A Gondosóra előzetes igénylés nélkül országszerte mintegy negyedmillió honfitársunkhoz jut el – vele együtt pedig az éjjel-nappali segítségnyújtás is.
Nógrád vármegye székhelyén, Salgótarjánban Szabó Sándor főispán hangsúlyozta: „Nógrád vármegyében, ahol sok apró, elzárt település nehezen megközelíthető, ez az életmentő óra nemcsak biztonságot nyújt, hanem lelki támaszt is az időseknek – hiszen éjjel-nappal, egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek.”
Szegeden a Csongrád-Csanád vármegyei főispán, dr. Salgó László kiemelte: január óta a Csongrád-Csanád vármegyei kormányablakokban is elérhető a regisztráció az ingyenesen és havidíjmentesen igénybe vehető Gondosóra programra. Most azonban a 80 évnél idősebb állampolgárok már regisztráció nélkül is hozzájuthatnak az eszközhöz.
Miután a Magyar Posta / MPL kézbesíti a Gondosórát, már csak egy lépésre van a használata: a készüléket töltőre kell helyezni, majd a sárga gomb hosszú megnyomásával teszthívást indítani. Ez kulcsfontosságú, hogy a felhasználó megadhassa a választott kontaktszemélyeit, és egyeztesse elérhetőségeit annak érdekében, hogy riasztás esetén a diszpécserek kapcsolatba léphessenek velük.